2008 nov 20 21:41
ments meg.
baszki., lőveji | 0 hsz »
holnap 90 perc dorogival.
szünet nélkül.
egyhuzamban.
ÚRISTEN.
mentsetek meg.
mert még ha ott lenne az a 25 perc.
de nincs.
bazzeg.
ITT HALUNK MEEEEG.
ahogy danci mondá.
sőt. duplanémet.
ááááháháhhh.
csak éljem túl.
aztán indul a mandula.
csajparty, ohoho.
csak éljem túl.
2008 nov 19 10:43
kurvahosszúkedd
alkeszdod, lávlávláv, lőveji, mittörténős | 0 hsz »
utólag visszagondolva tegnap reggel is pont úgy keltem, ahogy a jónapokon szokás. elő volt készítve a ruhám, kedvenc csíkos felsőm, kedvenc csíkos zoknim, bakancs, na indulás. szokásos reggeli tali, aztán egy tesióra, amiről úgy jöttem ki, hogy ÉLVEZTEM. ritka dolog ám. aztán végre valahára megkaptuk az irodalom tézéket, azért a harmincegyből harminckét pont odabasz \o/
és igazából ilyen nap se volt még, hogy MINDEN szünetet vele töltöttem volna, sőt, még délután meg este is az idő nagy részét, de így legalább nincsenek elvonási tüneteim.
szóval suli után egy kis deák, fagyjunk meg, aztán go haza. gyors zuhany, hogy átmelegedjek, aztán hétkor indulás vissza deákra. hát igen, ha az embernek másnap nincs suli, könnyű szórakozni :D
és attól függetlenül, hogy végülis a koncertre nem is jutottunk el, kibaszott jó este volt. felavattam a nagykabátomat is.
van annak ám valami hatalmas fílingje, mikor késő este, a hidegben várakozol és a te buszodon kívül egy sincs a megállókban. útközben nézed a telódon, hogy a 23:59 mikor vált át 00:00-ra, aztán mikor utoljára visszafordulsz, látod, hogy rajtad kívül egy utas sincs már a fedélzeten. az utcák is kihaltak, és ha nem szólna a füledben nightwish - islander, a bakancs kopogásán kívül semmi mást nem hallanál.
negyed egyre értem haza. és a poén, hogy anyám még ébren volt.
2008 nov 16 21:40
jóféle nap, azám
alkeszdod, mittörténős | 0 hsz »
bemegy a punk, a szkínhed, a deszkás és a normális ember a teázóba, oldalukon a nőkkel. egy nyomorék vicc is kezdődhetne így, a különbség, hogy ez a valóság :D
jóvolt a szombat, zsúfolt volt, de kurvajó. voltunk lolánál: néztünk hófehért, zabáltunk, húztunk karácsonyra, meg röhögtünk sokat meg izé. aztán elindultunk, összeszedtük a csávókat (akik ahogy sejtettük a határút három tök különböző pontjánál várakoztak xDDD) aztán behuppantunk a zöldmacskás kanapékba. volt két pipa, sör, whiskykóla, jóhangulat, végére perverzió, lord zom, öngyújtódobálás, pipaborogatás, miiinden xDDD aztán kénytelenek voltunk hazamenni, ugye, sajnos. na, deákolás még belefér? bele, hát.
hazaértem 23:55re. de úgy, hogy anyám hazahozott :D
de ilyet csinálunk még.
2008 nov 16 10:56
morzsa
filózós | Comments Off
az azért megnyugtató, hogy egy fél év múlva már röhögni fogok mindenen, amin most kábé elbőgném magam.
2008 nov 16 10:49
just reach up
csakúgymermérne, filózós | 0 hsz »
- Cherry: You a doctor?
- Dr. Dakota Block: Hm. I was earlier tonight.
- Cherry: I always wanted to be a doctor, instead, I can do this. Useless talent number 66. I’m very pliable.
- Dr. Dakota Block: You know my girlfriend had a theory, she said that you find a use for every useless talent you ever had.
- Cherry: I’m not that optimistic. I feel like I’m stuck a drain and I can’t get out.
- Dr. Dakota Block: [Interrupts Cherry] She’d say, “when you’re stuck in that spiral, just reach up”.
- Cherry: What if there’s nothing up there?
- Dr. Dakota Block: Just reach up.
2008 nov 12 19:44
szivemcsücske örs
húhadolog, lávlávláv, mittörténős | 1 hsz »
ma reggel háromszor élvezhettem a felkelés csodálatos örömét. egyszer időben (”fel kéne kelni”). egyszer öt perccel később (”mostmár TÉNYLEG fel kéne kelni”). egyszer öt óra huszonkét perckor (”húbasszameg elfogok késni”).
útközben rájöttem, hogy ha séta közben beszélek valakivel, nem figyelek a lábfájásra. holnap pedig tornacsukában megyek, mert ez most már tényleg kegyetlenül fáj.
nulladik előtti koffein, két percig éreztem, hogy hatott, aztán puff, mint akit lelőttek. annyira nem volt erő a kezeimben, hogy írni alig bírtam. negyedik órára kábé magamhoz tértem, utsó órán karácsonyi húzás, majd kibattyogtam a kapun, de egy mankós csirke sebességével, kábé. és ismét kikötöttem örsön. úgy tűnik, nekem ez a sorsom, szerintem már most jobban ismerem, mint vecsés cityt.
szóval ott volt az ella. micsináljunk, micsináljunk, hát EGYÜNK. \o/ aztán vettünk fülbevalót. vagyis ő vett. amit én találtam. esernyőst. csiga nemvolt. és igazából, áldom azt aki kitalálta a mozgólépcsőt.
aztán elvittem a palacsintázóba, ahol anno petivel is voltunk, ettünk közösbe óriáspalit, tejszínhabbal. és basszameg hogy erről mostmár tényleg mindig ella sztorija fog eszembejutni xDDD
az emeleten megcsodálhattuk az emberi elme legújabb agymenését a nagybőgős, a tamtamos, a zongorista és a hegedűs maci képében. ez utóbbi erőteljesen lebámult. a képhez kéretik csatolni a zongorán részegen fetrengő mikulást, csak az összhatás kedvéért.
komolyan félek az emberektől.
bírom én a sorsot amúgy, tényleg, de ez most szemét húzás volt tőle. *4*
meg ugye a metálvillás pattogatott kukorica evés. áháháh.
szeretlek ella.
2008 nov 11 20:17
wahahahaha
alkeszdod, csakúgymermérne, heppinessz, lávlávláv, lőveji, mittörténős, álomvilágok | 0 hsz »
ma
reggel felébredtem egy órával korábban, aztán visszaaludtam. és azt álmodtam, hogy felkeltem egy órával korábban. duplazokni plusz hat sebtapasz kombó bevált, lábam a körülményekhez képest jól bírja. tesiből ötös, dod a sámán, megvuduzta béját, aki ettől szintén ötös. adrenalinos, túlpörgős irodalomdoga, kicsit elbaszva, de sebaj. janóra meg haragszok, nem érdekel, hogy metálcsávó, meg hogy tudja, mi az a tnbc, most haragszok rá és pont. utsó óra elmaradt, de igazából ez lényegtelen, úgyis ottmaradtunk kettőig. énekeltünk parasztkantátát. aztán deák. és még csak nem is éhgyomorra ittam azt a sört. poén, hogy nem bírtam egyenesen járni. háhhh, szar vagyok. apumat meg bírom még mindig. azt mondta, jól nézek ki.
holnap
megyek elázni. háromóra, árkádelőtt.
waahahahaaaaaa \o/
ismét egy ok, amiért érdemes felkelni.
2008 nov 10 20:55
meghaltam
LOL, lőveji | Comments Off
” - lola ne toszd má az asztalt!
- O.O dzsulien király O.O”
áháhááháháháhháh
gecc xDDD
2008 nov 10 20:52
101
LOL, ezvan.szprájt., lávlávláv, lőveji, mittörténős | 0 hsz »
hmm most nézem csak, az előző volt a századik bejegyzés :D szeeelebrésön \o/
tapasztalataim a bakancsokról - első nap
én alapvetően egy gyenge fizikumú, nőnemű lény vagyok, akinek a felső hámrétege elég sérülékeny. a problémák tehát nálam még azelőtt kezdődnek, hogy egy lépést is tennék a bakancsban, ugyanis azt a bakancsot valahogy meg kell kötni a lábon. végülis tényleg csak a fél kezemet smirgliztem le a cipőfűzővel, amíg próbáltam eléggé meghúzni, de így se teljesítettem száz százalékosan, bevallom őszintén, feladtam xD
következő felfedezés az volt, hogy a vádlim nagyon tud fájni. korán reggel, nulladikra menet nem kellemes.
és képzeljétek, tudok lépcsőzni :D igaz, hogy csak felfelé, és bea szerint azt is viccesen, de legalább tudok valahogy és ez a lényeg.
kétszázason hazafelé meg összefutottam a társalkodó emberemmel, igen élénk eszmecserét folytattunk bakancsokkal kapcsolatos élményeinkről :DD
tanulva a mai napból, holnap duplazoknival és ragtapasszal felszerelkezve fogok útnak indulni. elsősegélycsomag \o/
holnap pedig KEDD. és holnap tényleg lesz pót-pót zokni celebration, elnézést hogy ma lemondtam, de nagyon nagyon elvonási tüneteim voltak *.*
sőt, vannak is.
zsófival irodalmat tanulni meg kész öröm. főleg a hogyan-jegyezzük-meg-az-évszámokat program. error 808: a keresett gőte farok nem található.
és ezt most értse mindenki ahogy akarja. xDD
2008 nov 09 22:14
a nagymama
LOL | 1 hsz »
van nekem egy nagymamám:
- ő: egyébként most, hogy kicsit pufibb az arcod, máshogy nézel ki, olyan kis teltebb vagy…
- én: háttőőő… igazán köszi xDDD
- ő: de nem?
/háttérben anyám meg nagynéném röhög/
- én: nemtom, de télleg, köszi, aranyosvagy xDD *röhög*
- ő: de nem akartalak én dícsérni, na…
- én: hát nem is sikerült *mindenki röhög tovább*
- ő: …mert tudom hogy nem szereted ha dícsérgetnek…
- én: mama bókol: “ooooolyan kis kövér vagy” *nagymamás hangon*
/mindenki röhög, nagymama értetlenül néz/
áhh. ez lol volt. xD
2008 nov 09 15:26
bakancsos dod
alkeszdod, heppinessz, húhadolog, lávlávláv, mittörténős | 0 hsz »
tegnapi napom hosszú volt, mint a nyavalya. :D
reggel, “hajnali” nyolckor anyám kiparancsolt az ágyból, mondván, megyünk vásárolni. gyors zuhany, felöltöztem és már repesztettünk is be a városba. először megnéztük magunknak a sharkheavy boltot, ahol beújítottam egy kurvajó piros fekete csíkos felsőt. sőőőt - és most kéretik mindenkinek megkapaszkodni valamiben -, egy PÉNZTÁRCÁT is vettünk. VAN PÉNZTÁRCÁM!!!!! :D nem is emlékszek mikor volt utoljára pénztárcám. ez most nightmare before xmases, képet meg persze nem találok róla. na mindegy.
aztán elmentünk alteregoba, ahol megkaptam életem első bakancsát <33333 ő lenne az :D
ma elmentem vele teszkóba, és mit ne mondjak, már most fáj a fél lábam, meg a derekam. vicces két hétnek nézünk elébe. :DDD főleg, hogy lépcsőzni alig bírok benne. és holnap rajzóránk is lesz. a másodikon.
aztán délután elmentem deákra, petivel iszogattunk egy kicsit, aztán volt 4K, meg westendben befagyás :D poééén. afterpartyra is benéztünk, aztán hazajöttem. pedig megtehettem volna, hogy nem jövök haza. de jókislány vagyok.
ma meg volt a teszkózás, ugye, bakancsavatás, és végre van egy délutánom, amit itthon eltölthetek. pedig most is megtehetném, hogy elmegyek valahova.
de szintén jókislány. :D
2008 nov 09 14:34
almaa
baszki., húhadolog, lávlávláv | 0 hsz »
több, mint három-négy éve ettem egy almát. illetve nem csak azt az egyet ettem, és azóta természetesen ettem több almát is, de abból a fajtából akkor ettem utoljára. nagypapámnál termett, aprócska volt, külseje is jellegzetes (legalábbis számomra), de az íze méginkább - azt a fanyar, savanykás, de ugyanakkor édes ízt nem tudtam elfelejteni azóta sem.
két éve keresem ezt az almát, de egyszerűen sehol nem találtam. egyik se volt elég savanyú, egyik se nézett ki pont úgy.
de ma.
de ma megtaláltam.
ránéztem, és azonnal tudtam, hogy ez AZ az alma.
és igazam lett. beleharaptam és visítva rohantam anyámhoz elújságolni neki, hogy megvan, megtaláltam, ez az.
braeburn-nak hívják.
csak hogy tudjam. :D
2008 nov 07 21:27
szentimentális mol
lávlávláv, lőveji, mittörténős | 2 hsz »
a mai nap iskolai részéről kiemelném az udvari masszőrszakkört. felejthetetlen élmény volt xD
háromnegyed háromra értem a megadott címre, gyors csekkolás, hogy a keresett ház ott van, ahol, majd elgondolkoztam, hogy mit tudnék csinálni még egy és negyed órán keresztül. ugyanis négyre kellett volna mennem a gitártanárhoz, de anyám nem kalkulálta bele, hogy egy óra bőven elég hogy odaérjek. sétáltam egy nagy háztömbnyit, fel a lépcsőn, le a lépcsőn, fájt is a combom mint a fene. aztán úgy döntöttem, hasznosan töltöm el a szabadidőt, megírtam félig a németházit, meg tanulgattam irodalomra. közben kb 10 busz és 6 babakocsis nő ment el előttem. nem számoltam. és igazából csak azt sajnálom, hogy nem vittem fényképezőt, mert ISZONYATOSAN GYÖNYÖRŰ az a környék. így ősszel aztán pláne. szerintem.
aztán olyan 50 körül feltápászkodtam, tyúklépésben elindultam a kapu felé, mert ne érjek már oda négy előtt sokkal, de utána meg főleg ne. épp azt latolgattam, hogy 55kor elég lesz-e becsöngetni, mikor odalépett hozzám egy akkortájt leparkolt fiatalember.
- szia, bocsi, de az lehetséges, hogy most veled lesz gitárórám?
:DDDD
kaptam gitárt, volt dórémifászólátidó (és ahogy én találóan elneveztem, a “fülescucc”), meg dúr-mol skálás bigyusz. szerintem ennél hülyébbet még nem asszociáltam, de ott ülve komolyan az első gondolatom a dúrról a racionalizmus, a molról meg a szentimentalizmus volt. xDDDDDDDD
így legalább sikerült mindkettőt megtanulni.
és hármas lett a német tézém, érted HÁRMASSSS!!!! pedig egy büdös szót nem tanultam rá :D
najó egyet még úgy esetleg talán.
irodalom füzetem meg bennmaradt a szekrényben. kedden tézé. faszaaaaaaaa.